Az Európai Unió egy 2003-as rendelete nyomán elvileg meg kellene emelni a gázolaj és a benzin jövedéki adóját, ugyanis annyira gyenge a forint, hogy hazánk már nem teljesíti a minimumkövetelményeket - írta meg lapunk múlt pénteken.
Természetesen megkérdeztük a Pénzügyminisztériumot is hogy emelik-e az adó mértékét, illetve ha nem, akkor nem tartanak-e a szankcióktól, de a tárca lapunkat válaszra sem méltatta.
Az atv.hu - cikkünk nyomán - ugyancsak megkérdezte a tárcát, ők szerencsére kaptak választ: eszerint "a kormány az adózási eszközök révén mindent megtesz azért, hogy a lehető legalacsonyabban tartsa az üzemanyagárakat", és nem terveznek emelést akkor sem, ha ezért eljárást indítanak ellenünk.
Vagyis a kormány deklarálta nem fogja betartani az uniós rendeletben foglaltakat.
Hasonló stratégiát követett a kormány a cigaretta adójánál is: akkor Magyarország - több más uniós országgal együtt - hosszú haladékot kapott arra, hogy megfeleljen a szabályoknak. A határidő 2017 volt, teljesíteni viszont 2021 elejére sikerült. Az Európai Bizottság el is marasztalta az országot.
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket