Az üzemanyagárstop meghosszabbítása esetén az üzemanyag-kiskereskedők tönkre mennek - idézi az ATV Grád Ottót a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkárát. Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a napokban azt mondta, hogy a hosszabbításról a kormány február 15-éig fog dönteni.
Molnár László, a GKI vezérigazgatója úgy véli, hogy a kormány politikai okokból hosszabbít majd. A kőolaj világpiaci ára február 5-én 90 dollár körül alakult, ebből ki lehet következtetni, az árstop nélkül milyen lenne most a helyzet. Amikor befagyasztották, akkor 506-510 forint körül volt az üzemanyagár. A mostani kőolajárral körülbelül 520 forint körül alakulna az benzin ára Magyarországon.
Az eltelt időszakban a valós piaci árak mindig felette voltak a hazai hatósági árnak, ami hosszú távon mindenképp veszteséget jelentett a benzinkutak üzemeltetőinek – mondja az ásványolaj szövetség főtitkára. Szerinte ha meghosszabbítják, az az ebből évek óta élőket, biztos, hogy tönkre fogja tenni. Grád a következő hetekben folyamatos kőolajár-emelkedésre számít, Szerinte nem lenne meglepő, ha a kőolaj ára rövid időn belül elérni a lélektani határt, a hordónként 100 dollárt.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin