Folyamatosan napirenden van az újságírói kamara létrehozásának kérdése - ezt válaszolta Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője, a Puskás Akadémia korábbi kommunikációs főnöke, amikor az ATV arról kérdezte, hogy ősszel napirendre tűzik-e a kamaráról szóló javaslat megvitatását.
A kamara létrehozásának lényege, hogy a nagyobb médiumoknál, lapoknál, tévénél, rádiónál internetes portáloknál csak kamarai tagok dolgozhatnának. Az ATV által megkérdezettek közül többen is jónak látnák, ha már ősszel elkészülne az újságírói kamaráról a törvényi szabályozás.
A Magyar Újságírók Országos Szövetsége úgy látja, hogy nem kényszertagságon alapuló, kormányzati kézi vezérléssel működtetett sajtókamarára van szükség, hanem arra, hogy az Orbán-kormány és a kormányközeli média hajlandó legyen tiszteletben tartani azt a szabályt, miszerint a közhatalmat gyakorló politikusok beszámolással tartoznak az állampolgároknak, illetve a teljes sajtó képviselőinek.
Ahhoz pedig, hogy a munkaadókat tisztességes foglalkoztatói magatartásra bírják, az újságíróknak pedig az újságírói hivatás értékét kifejező juttatásokat biztosítsanak, szintén nem újságíró-kamara kell, hanem a munkaügyi jogszabályok reformja és betartatása a kormány részéről.
A fotó forrása: Pixabay
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Leállt az M3-as metró
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ