Az NDN élére a közelmúltban kinevezett Gyulay Zsolt - a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója - Népszabadság online oldalán vasárnap megjelent interjúban így fogalmazott: "Összeget most nem szeretnék mondani. Ugyanakkor az biztos: nem olyan nagyságú lesz, amely visszatartana valakit is attól, hogy ezzel foglalkozzon, ha kedve van hozzá". Gyulay Zsolt szerint ez a modell csökkenteni fogja a dohányosok számát; a törvény alapvetően a fiatalokra koncentrál, nekik sokkal nehezebb lesz a dohánytermékek beszerzése.
Tilos, tilos, tilos
"A forgalmazó helyekre például 18 éven aluli be sem léphet. Ezenfelül a jelenlegi 40-42 ezer elárusító hellyel szemben csupán 6-7 ezer üzemel majd. A lényegesen alacsonyabb szám miatt ezek ellenőrzése sokkal hatékonyabbá válhat" - mondta Gyulay. Hozzátette: bízik abban, hogy azok, akik a forgalmazói koncessziót elnyerik, egy ilyen rendszerben nem kockáztatják majd a megélhetésüket, hiszen a koncesszió húsz évre szól. Ez pedig végül is azt eredményezheti, hogy a dohányzók száma éppen a fiatalok körében csökkenhet a leginkább.
Arra a felvetésre, hogy az NDN-nek kell megszerveznie a november 15-én kiírandó állami koncessziós pályáztatást, azt mondta, "a határidők némileg frusztrálóak". A legnagyobb feladat ennyi idő alatt összerakni a vállalatot, azt a céget, amely elvégzi a pályázatok elbírálását, majd később az ellenőrzéseket - közölte Gyulay.
Egy új állami vállalat felállítása sok időt vesz igénybe az adminisztráció miatt. "Ez a folyamat még zajlik. Pontos adatokat, hogy a társaság hogyan áll majd fel és mennyien dolgoznak majd benne, azt novemberben tudok mondani. Még azt sem tudjuk, a koncessziókra hány pályázat fut majd be" - tette hozzá az új állami cég vezetője.
Gyulay azt is elmondta az interjúban, hogy az új pozícióra Orbán Viktor miniszterelnök kérte fel 7-10 nappal korábban, ugyanakkor politikai pozíciót nem vállalna, nem tartja magát politikusnak.
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val