Ez az összeg két nagy tételből jön össze. A cég az utalványok eladásakor 2 százalékos szolgáltatási díjat számol fel, azaz amikor az állam megveszi a 2,7 millió nyugdíjasnak járó, összesen 27 milliárd forintba kerülő utalványokat, további 540 millió forint szolgáltatási díjat is fizetnie kell.
Még nagyobb bevétele keletkezhet az utalványforgalmazónak, amikor az elfogadóhelyek visszaviszik a szelvényeket, hogy pénzre váltsák őket. Ekkor - a július óta érvényben lévő szerződési feltételek szerint - 6 százalékos beváltási díjat könyvel el, ami összesen 1,62 milliárd forintot jelent - írta a napilap.
Kapcsolódó
Eközben az utalványforgalmazó cég titokban tartja, pontosan mire költik a bevételeiket. Az ezt firtató közérdekűadat-igényléseket rendre elutasítják, pedig a cég az állami és szakszervezeti tulajdonban lévő Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány birtokában van.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Leállt az M3-as metró
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Komolyan aggódnak a lengyelek az Epstein-akták miatt, nyomozást indítanak