A lapnak a Levegő Munkacsoport képviselője úgy nyilatkozott, indokolt a kormány azon szándéka, amely célzott anyagi hozzájárulást vagy nagyobb szerepvállalást vár el a kereskedelmi vállalatoktól a környezetvédelemben. A civilek szerint a cégek rendre megszegik az előírásokat, emiatt akár bírság is járhatna nekik.
A cikkben szerepel, hogy nyugati mintára nem csupán a parkolóhelyek száma alapján, hanem annak függvényében is fizethetnek környezetterhelési hozzájárulást az áruházláncok a jövőben, hogy végeznek-e kiszállító szolgáltatást.
Kapcsolódó
Konzultálnak
A házhoz rendelhető napi bevásárlások számának jelentős növekedése a közúti járműforgalmat is erősen megterheli, így a környezetet károsítja. A szakmai konzultáció előtt álló egyik javaslat szerint a hozzájárulásként fizetendő díj a napi fogyasztási cikkeket árusító cégek éves árbevételének meghatározott százaléka lenne - írja a Magyar Idők.
A lap úgy értesült, hogy ez az elképzelés is napirendre kerülhet a Nemzetgazdasági Minisztériumban hétfőn kezdődő többnapos egyeztetéseken, amelyeket a Miniszterelnökséggel közösen kidolgozott kereskedelempolitikai javaslatcsomag kapcsán tartanak.
Új szabályozások válhatnak szükségessé
A Magyar Idők felidézi, a kormány múlt héten bejelentette, hogy egy átfogó ágazati vizsgálat eredményeként a jövőben új szabályozások válhatnak szükségessé a kiskereskedelemben, amelyek a fogyasztó- és környezetvédelmet, az élelmiszer-biztonságot, továbbá a munkavállalókat érinthetik. Az elmúlt hónapokban az EU 27 országában vizsgálták meg, hogy ezen a területen milyen nemzetközi példák működhetnek például a természetes környezet védelme érdekében.
Lenkei Péter, a Levegő Munkacsoport Környezeti Tanácsadó Irodájának vezetője az újságnak elmondta: az átlag 50-60 kilométeres vonzáskörzetük miatt a nagyobb bevásárlóközpontok jelentős környezeti terhet rónak az egész országra, ezért teljesen helyénvaló, hogy a jogalkotó végre megkövetelje a vállalatoktól, hogy tartsák be az előírásokat és valamilyen módon járuljanak hozzá a zöldfelületek helyreállításához, illetve megőrzéséhez.
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz