A Miniszterelnökség a Magyar Nemzeti Bankkal egyetértésben kezdeményezi Munkácsy Mihály Krisztis Pilátus előtt című festményének védési eljárását - olvasható a tárca közleményében. Mint ismeretes, a Miniszterelnökség egy héttel ezelőtt kérte a Forster Központ Műtárgyfelügyeleti Irodáját a Munkácsy-trilógiához tartozó Golgota című festmény védési eljárásának az elindítására. Az örökségvédelmi törvény szerint ez azt jelenti, hogy a képekre kiviteli tilalom, az őrzési helyében bekövetkező változás esetén bejelentési kötelezettség és állami elővásárlási jog vonatkozik.
A védési eljárás során előbb kirendelt szakértők mondanak véleményt, majd a Kulturális Javak Bizottsága (KJB) vitatja meg a védés ügyét, végül pedig a Forster Központ Műtárgyfelügyeleti Irodája hoz határozatot, amelyet a műalkotás tulajdonosa bíróságon megtámadhat. "Az újabb védési eljárással a kormány megerősíti azt a korábbi szándékát, hogy nemzeti festészetünk kiemelkedő alkotásai magyar érdekkörben maradjanak" - zárul a Miniszterelnökség közleménye.
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Egy bank fél ügyfélköre költségmentesen bankolt 2025-ben
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Úgy fest, mégis beszáll az Nvidia az OpenAI-ba
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat