Bő egy hónapig zárva lesz az egyik Csongrád-Csanád megyei gyógyfürdő - írja termalonline.hu. A termál január 9-től február 13-ig, öt héten át nem fogad vendégeket. Az érvényes bérleteket meghosszabbítják.
Legutóbb tavaly ősszel volt zárva a fürdő öt héten át, akkor a problémát egy műszaki meghibásodás okozta. Decemberben a megnyitásának hetedik évfordulóját már egy nagyszabású programsorozattal ünnepelhette a fürdő.
Nem ez volt az egyetlen hasonló bejelentés a napokban, hiszen a nyíregyházi Aquarius Élményfürdő szintén jövő hétfőtől lesz zárva karbantartás és részleges felújítási munkák miatt. Legjobb esetben február 3-án, legrosszabb esetben március végén nyitnak újra.
Hamarosan a miskolctapolcai Barlangfürdőben is karbantartási leállás kezdődik. A zárvatartás idején lehetőség lesz a fürdő bejárására „szárazlábas túra” keretében.
Illetve 2023 első napján még kinyitott a Tiszaörsi Termálfürdő, de január 2-tól átmenetileg zárva tartanak, a szegedi Anna Fürdő pedig december 19. és március 3. között tart zárva, de a gyógyászati részlegük ebben az időszakban is üzemel.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz