A Magyar Közlönyben megjelent határozat Magyarországnak a kommunizmus elleni küzdelemben való szerepvállalása fokozásával indokolja a mostani támogatást, amely a korábbi felajánlás növelését jelenti.
A kormány felhatalmazta a külgazdasági és külügyminisztert a felmerülő feladatok ellátására, valamint a szükséges tárgyalások lefolytatására a Kommunizmus Áldozatai Emlékalapítvánnyal és a Demokrácia Központ Közalapítvánnyal.
A 2 milliárd 690 millió forintból 913 milliót január végéig kell biztosítania a pénzügyminiszternek, a többit - 1 milliárd 777 milliót - pedig szükség szerint, de még 2020-ban.
A Mandiner.hu 2014. júniusában közölte, hogy megkezdődött az internetes adománygyűjtés a kommunizmus áldozatainak az amerikai fővárosban létrehozandó emlékmúzeumára, amelynek megépítéséhez a magyar kormány egymillió dollárt ajánlott fel. Ezt akkor Marion Smith, a Kommunizmus Áldozatainak Emlékműve Alapítvány ügyvezető igazgatója közölte.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin