Az MNB a korábbi évek hagyományai szerint szakértő zsűri ajánlásával választotta ki három művész tervei közül a végleges grafikai tervet az egyes emlékérme-témák esetében. A grafikai terveket is tartalmazó 2017. évi emlékérme-kibocsátási program ide kattintva tekinthető meg.
A program keretében két aranyérme-sorozatot bocsát ki a jegybank: az Árpád-házi Szent Margit születésének 775. évfordulójára tervezett műtárgy várhatóan 50 ezer forintos névértéken érhető majd el, míg a Arany János születésének 200. évfordulójára tervezett kisebb érme 5 ezer forintnyi névértéken kerülhet kibocsátásra.
Az ezüstérme- sorozatok köre nagyobb lesz: egyebek közt a Kiegyezés 150. évfordulójára tervezett érmék 20 ezer, az Arany János születésének 200. évfordulójára készülő érmék ezüst-változata 10 ezer, míg a Pécsi Tudományegyetem alapításának 650. évfordulójának emléket állító érme ugyancsak 10 ezer forintnyi névértéken lehet majd elérhető.
A 2014 óta érvényben lévő értékesítési politikának megfelelően a nemesfém emlékérmék 2 ezer forintos címletű színesfém változata is megjelenik, mely érmeképében a nemesfém emlékérmével azonos. Ez a kivitel nem csupán a választékot bővíti, hanem kedvező ára miatt elősegíti az emlékérmék népszerűsítő, tájékoztató szerepének még hatékonyabb érvényesülését.
Az MNB a változtatás jogát fenntartja. A végleges adatokat a Magyar Közlönyben megjelenő MNB elnöki rendeletek határozzák meg - hívja fel a figyelmet közleményében a jegybank.
Legolvasottabb
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Leállt az M3-as metró
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ