A nettó 116 milliárd forint összköltségű beruházások közé tartozik egyebek között a komáromi Duna-híd megépítése, a Kelenföld-Százhalombatta vasúti vonalszakasz korszerűsítése, 59 elővárosi motorvonat felszerelése ETCS2 vonatbefolyásoló rendszerrel és az első hazai cseppfolyósított földgáz (LNG) töltőpontok létesítése. A belvízi közlekedést mintegy nettó 10 milliárd forint értékű, az infrastruktúra, a kitűzési és információs rendszer fejlesztését célzó fejlesztés élénkítheti. Magyarország összesen 85,5 milliárd forint támogatást nyerhet el első CEF-projektjei megvalósítására - olvasható az NFM közleményében.
A nyertesek kétoldalú Támogatási Megállapodásokat kötnek az Európai Bizottsággal a forráslehívás feltételeiről, részletszabályairól. A beruházásokhoz kapcsolódó első közbeszerzések már az idei évben megjelenhetnek. A második CEF közlekedési pályázati kör kiírása 2015 novemberében, a harmadik pedig 2016 őszén várható.
Tasó László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár elmondta: "Magyarország határozott célja, hogy a három pályázati fordulóban maradéktalanul lekösse a nemzeti boríték közel 400 milliárd forintos keretét. Az első körben a rendelkezésre álló forrásmennyiség negyedét hívhatják le a hazai projektgazdák. A szaktárca a fennmaradó források elnyerésére is részletesen kidolgozott fejlesztési tervekkel készül."
KHF.hu_2015.02.27
Ismerje meg a közbeszerzéseket, keressen a kiírásokban, legyen a nyertesek között!
Legolvasottabb
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Végre léptek: nem lehet tovább lehúzni az időseket
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin