A kormányszóvivő a köztévé reggeli műsorában azonban azt is hozzátette, hogy ezt a költségvetés tartalékai képesek kezelni. Giró-Szász András ismertette: a kormány 0,5-1 százalékos sávba vágja vissza a 2012-es GDP-prognózisát a korábbi 1,5 százalékról, amelyre a 2012-es költségvetés is épül. Elmondása szerint minden 0,5 százalékpontos lassulás 50 milliárd forintos kiesést okoz a költségvetésnek.
A Kossuth Rádió 180 perc című reggeli műsorában a kormányszóvivő arról is beszélt, hogy Orbán Viktor a magyar nemzeti érdekeket veszi figyelembe az uniós csúcson, amikor az álláspontját kialakítja.
Jelenleg sokkal jobb makrogazdasági helyzetben van Magyarország, mint 2008-ban, ezért várhatóan kedvezőbb feltételekkel köthetünk majd megállapodást az IMF-fel - mondta. Tájékoztatása szerint 0,5-1 százalékos gazdasági növekedés még mindig elég ahhoz, hogy az ország tartsa hiánycélját.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Súlyos ideológiai válság a református világban: kilépés szélén a magyarok
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Leállt az M3-as metró
Karácsony: már a látszatra sem ad a kormány, direktben nekiront a jog uralmának
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?