Csütörtök reggel visszavonták a rendőröket, akik eddig lezárva tartották a főbejáratot és az oldalbejáratokat is ellenőrizték. A rendőrök megnyitották az eddig a pályaudvart az aluljárótól elválasztó rácsot, így már az aluljáróból is be lehet jutni a pályaudvar épületébe.
A bevándorlók, akik Nyugat-Európába akarnak utazni, benyomultak a pályaudvar csarnokába, tele vannak a peronok. A hangosbemondó folyamatosan tájékoztat, hogy a Nyugat-Európába induló nemzetközi járatokat törölték, a belföldiek azonban elindulnak.
A Mávinform korábban azt közölte az MTI-vel, hogy csütörtöktől Budapestről nem indulnak közvetlen vonatjáratok Nyugat-Európába. A közlemény szerint a vasúttársaság a vasúti közlekedés biztonsága érdekében döntött így, "további intézkedésig".
Legolvasottabb
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Új, digitális aranybányát találtak a hackerek: magyarok adatai is veszélyben vannak