A politikai elemző szerint 2022-ig előkerülhetnek olyan ügyek, amelyek a 2014-es választások után jöttek, és a kitiltási botrány címszavakkal szokás összefoglalni. Úgy látja, hogy Orbán Viktornak számítani kellett arra, hogy amikor látványosan Donald Trump mellé állt az amerikai elnökválasztási kampányban, vagy például Szijjártó Péter korrupciós vádakkal támadta az akkor még elnökjelölt Joe Bident, hogy ezek nem maradnak majd válasz nélkül - idézi a műsorban elhangzottakat a portál.
Török azt mondta, amerikai kollégák arról próbálják győzködni, hogy annál is rosszabbra számítsunk, mint amire számítunk.
Ha Trump nyert volna, az nagyon jól jött volna Orbánnak, de az elemző szerint az sem feltétlenül rossz pozíció, hogy ha úgy alakul, el lehet majd adni, hogy a kis Magyarországot támadja a nagy USA.
A műsort itt nézheti meg.
Legolvasottabb
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Bemutatták a Tisza programját: így írná át az adó- és nyugdíjrendszert a párt
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt