A kaposvári közösségi közlekedés színvonalának javítását szolgáló, 57 millió forintos önerővel megvalósuló projekt révén 4 új autóbuszöblöt alakítanak ki, 40 megállóban utasváró létesül, továbbá 36 nagy forgalmú megállóban helyeznek ki kerékpártámaszokat, összesen 196 darabot.
Az új utastájékoztató rendszer keretében 40 buszmegállóba és 2 pályaudvari helyszínre kerül nagyméretű elektronikus tájékoztató tábla. Ezekről egyebek közt leolvasható az indulási, érkezési adatokon és átszállási lehetőségeken túl az is, hogy merre jár éppen a keresett járat és hány percet kell várni, hogy a megállóba érkezzen. Hasonló információkat a buszok fedélzetén elhelyezett paneleken is láthatnak majd az utasok.
A fedélzeti táblás tájékoztatást akusztikus elemekkel is kiegészítik, főként a fogyatékkal élőknek és az időseknek nyújtva ezzel segítséget. A pályaudvaron mozgáskorlátozottak számára készített speciális menetrendek jelzik majd az alacsonypadlós járműveket, a látássérültek számára pedig speciális kialakítású térképet és tájékoztatót helyeznek ki.
A projekt az Európai Unió támogatásával, a Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin