A kormány döntése alapján 57,5 millió dollárért (átszámítva hozzávetőlegesen 17 milliárd forintért) vette meg a Külgazdasági és Külügyminisztérium azt az Airbus A330-as repülőgépet, amelyet a magyar állam akar légi teherszállításra használni - derült ki a tárca vezetője, Szijjártó Péter csütörtök reggeli meghallgatásán az Országgyűlés külügyi bizottsága előtt az Index szerint.
Azt, hogy a gépet megvásárolta a külügy, már lehetett tudni: október 18. óta Magyarországon parkol, a tulajdonjogot átírták, az üzletet pedig még szeptemberben kötötték meg az addigi tulajdonos Qatar Airwaysszel. A hatósági vizsgálatokat pedig december 11-én fejezik majd be, akkor emelkedhet a levegőbe az új kormánygép.
Szijjártó Péter közlése szerint az Airbus A330-ast a koronavírus-járvány elleni védekezés jegyében vásárolták meg a légi szállítási kapacitás fejlesztése érdekében.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin