Hatékonyan működik a fatermékek esetében is a kereskedelmilánc-ellenőrzés. Ezt bizonyítja, az az április végi ellenőrzés is, amit lakossági bejelentés alapján, majd a NAV munkatársaival közösen végzett próbavásárlás eredményeként tartott a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal egy Pest megyei tűzifa telepen. (A hatóság egyelőre nem hozta nyilvánosságra az érintett cég nevét.)
A vizsgálat ugyanis feltárta, a tűzifa kereskedők úgy adták el egymásnak, végül a vásárlóknak a fát, hogy annak sem a mennyisége, sem a minősége nem volt követhető az ügyletek során.A Nébih szakemberei végül 1163 köbméter, több mint 10 ezer mázsa nem nyomon követhető tűzifát zároltak, emellett elrendelték a tűzifa telep kereskedelmi tevékenységének felfüggesztését.
Kapcsolódó
A tűzifa értékesítése során a kereskedőnek igazolnia kell a faanyag eredetét és biztosítania kell a termék nyomon követhetőségét. A Nébih eddigi ellenőrzési tapasztalatai alapján, amikor a kereskedő nem ad szállítójegyet és tűzifa vásárlói tájékoztatót, akkor az eladott mennyiség és a tűzifa minősége is problémás. Éppen ezért fontos, hogy a tűzifavásárlók ne higgyenek annak a jól hangzó ajánlatnak, mely szerint megfelelő papírok nélkül olcsóbban és jobb minőségű tűzifához juthatnak.
Legolvasottabb
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Leállt az M3-as metró
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót