Az Országgyűlés április 28-án fogadta el az állami földvagyon kezeléséről szóló törvény módosítását, amelynek alaptörvény-ellenességével kapcsolatban Áder János köztársasági elnök kért előzetes normakontrollt a testülettől.
Az ellenzék és szakmai szervezetek főként azért bírálták a módosítást, mert védett természeti területeket is a Nemzeti Földalapkezelő Szervezethez utal a nemzeti parki igazgatóságoktól.
Bírói kezdeményezésre vizsgálta az Ab a mezőgazdasági és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló, 2013-ban elfogadott törvény egyes rendelkezéseinek, továbbá a törvénnyel összefüggő egyes rendelkezésekről és átmeneti szabályokról szóló törvény egy részének alaptörvény-ellenességét. A kezdeményező az alaptörvény-ellenesség megállapítását és a rendelkezések megsemmisítését kérte.
A 2013 júniusában elfogadott földtörvénnyel újraszabályozták egyebek mellett a földtulajdonjog és a haszonélvezeti jog megszerzését, valamint a kényszerhasznosítást. A lényeges változtatások egyike, hogy az állattartótelepek üzemeltetői és a vetőmag-előállítók a korábban tervezett 1200 helyett 1800 hektár földet birtokolhatnak. A törvény döntött a gazdákból álló földbizottságok felállításáról, ezek jóváhagyása nélkül nem lehet földet vásárolni.
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
A Tescónak van egy jó ötlete az árrésstoppal kapcsolatban
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Egy bank fél ügyfélköre költségmentesen bankolt 2025-ben
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet