Több helyen a résztvevők erdei vasúttal juthatnak el a „leghangosabb” erdőrészekbe. A szarvasbőgés-hallgató túrák évről-évre egyre népszerűbbek, és egyre több érdeklődőt vonzanak – olvasható az Agrárminisztérium közleményében.

Nincs szebb erdő az ezüst törzsű, szeptemberi bükkösnél, és nincs szebb vad a benne orgonázó magyar szarvasbikánál

– vallotta Széchenyi Zsigmond, az egyik leghíresebb magyar vadász. Érthető hát, hogy az elmúlt években az őszi szarvasbőgés idején egyre többen szeretnék a magyar erdők királyát, a gímszarvast testközelből látni és hallani, ezért sokan egyedül vágnak neki az éjszakai erdőnek.

A helyenként túlzott és koordinálatlan emberi jelenlét már jelentősen zavarhatja az állatvilágot, ennek következtében csökkenti az élményszerzés lehetőségét. Az Agrárminisztérium irányítása alá tartozó állami erdészeti társaságok éppen ezért országszerte vezetett túrákat indítanak, hogy az érdeklődők bepillantást nyerhessenek a hazai gímszarvas állomány életébe.

Egyéni trollkodás helyett a vezetett túrák ajánlottak

A szakemberek arra kérnek minden érdeklődőt, hogy az állatok nyugalma és a természetszeretők biztonsága érdekében, ne saját egyéni éjszakai kirándulásokon ismerkedjenek meg a szarvasok nászával, hanem vezetett túrákon vegyenek részt. A harcra kész bikák közelébe menni nem biztonságos, így mindenképpen figyelemmel kell követni az erdészetek, vadászatra jogosultak által kihelyezett jelzéseket.

A túrákon történteket azonban a természet alakítja, így némi szerencsére is szükség van ahhoz, hogy a résztvevők valóban halljanak bőgést.

A legideálisabb esetben viszont még az egymásnak feszülő, verekedő bikák agancsainak csattogását is hallani lehet.  A programokon az élmények mellett fontos szerep jut az információátadásnak, mellyel közelebb kerülhetünk a természethez és avatott erdészek, vadászati szakemberek segítségével nyerhetünk bepillantást az őszi erdő nem mindennapi életébe.

 

 

 

A túrákról többek között az alábbi állami erdészeti társaságok honlapjain érhető el további információ: EGERERDŐ Zrt., ÉSZAKERDŐ Zrt., Gemenc Zrt., Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt., IPOLY ERDŐ Zrt., KASZÓ Zrt., Mecsekerdő Zrt., NYÍRERDŐ Zrt. Gúthi Erdészet, Pilisi Parkerdő Zrt., SEFAG Zrt., VERGA Zrt., Vérteserdő Zrt., ZALAERDŐ Zrt.