Pest megyében korábban kizárólag egy zárt vadaskertben találtak fertőzött állatokat a szakemberek, ahova feltételezhetően emberi közvetítéssel jutott el a vírus - írta a Nébih pénteki közleményére hivatkozva az MTI. A betegség megjelenésekor az országos főállatorvos a vadaskert vaddisznó-állományának felszámolása mellett a környező, fertőzöttnek nyilvánított területen is elrendelte az állatok fokozott kilövését és a tetemek aktív keresését.
December 4-én a Nébih diagnosztikai laboratóriuma két, a vadaskert közelében elhullottan talált vaddisznó mintájából is kimutatta az afrikai sertéspestist.
Kapcsolódó
A vírus zárt vadaskerten kívüli, szabad területen való megjelenése miatt az országos főállatorvos a fertőzött és a magas kockázatú terület bővítése mellett döntött. Az intézkedés Fejér megye 11, míg Komárom-Esztergom megye 10 vadgazdálkodási egységének teljes területét érinti. A vadgazdálkodási egységek aktuális kockázati besorolásáról a Nébih weboldalán tájékozódhatnak az érintettek - írta a hatóság.
Az erdőt nem zárják le, a turistaútvonalak továbbra is látogathatóak - közölte a Nébih. Néhány alapvető szabályt azonban a kirándulóknak is be kell tartaniuk a járvány terjedésének megelőzése érdekében. A legfontosabbak, hogy a látogatók ne hagyjanak élelmiszerhulladékot az erdőkben, valamint a cipőket, bakancsokat alaposan tisztítsák, lehetőség szerint mossák le a kirándulás után - hívta fel a figyelmet az élelmiszerlánc-biztonsági hivatal.
Ha valaki elpusztult, betegnek tűnő vaddisznót lát, ne érjen hozzá és azonnal értesítse a Nébih-et az ingyenesen hívható zöldszámon (06-80/263-244).
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Már Pécsett is bezárultak a kórházajtók
Új, digitális aranybányát találtak a hackerek: magyarok adatai is veszélyben vannak
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott