2020-hoz képest több mint 30 százalékkal csökkent a fővárosi taxi-engedélyek száma, már 5000 taxis sincs Budapesten - közölte lapunkkal Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke, aki szerint egyre kevesebben bíznak abban, hogy egyhamar újraindul az élet a fővárosban.
A fuvarok iránti kereslet 50-60 százalékkal esett vissza, de Budapesten kívül, olyan régiókban, ahol főként a turisták hívtak taxit, 90-95 százalékos csökkenés is előfordul, ami lényegében lenullázódást jelent. A fővárosi taxisoknál az egy főre jutó fuvarszám a harmadára esett - mondta Metál Zoltán.
Ha a fuvarigény egyszer visszatér, akkor a vállalkozások természetesen meg fogják oldani, hogy legyen elegendő számú autó, de a szolgáltatás elindítása jelentős tőkeberuházást igényel, miközben az üzemanyag, a szervizköltségek és a biztosítás is egyre drágább.
A legnagyobb budapesti cégnél, a Főtaxinál a franchise partnerek száma 35 százalékkal csökkent, ezzel azonban még mindig megtartották piacvezető pozíciójukat - mondta Reich Ádám vezérigazgató.
A cég megrendelőinek száma a tavaly tavaszi első járványhullám idején 90 százalékkal esett vissza, nyáron ugyan javult a helyzet, de a visszaesés az év azonos időszakához képest még mindig több, mint 40 százalék volt. Ezen a szeptemberben bevezetett és azóta is érvényben lévő korlátozások érdemben már nem rontottak tovább - tette hozzá a vezérigazgató.
A Főtaxi bevételének nagy része az üzleti partnereik szállításából származik. Emellett - amint a jogszabályok lehetővé tették - csomagküldési szolgáltatást is indítottak.
![](http://www.napi.hu/showpic.php?p=/fototar/202103/orig/image1614786372.jpg&w=500)
A cég több módon segítette a vele kapcsolatban álló sofőröket: egyrészt csökkentették a tagdíjat (ezt a kedvezményt továbbra is fenntartják) és szakmai támogatást adtak az elektromosautó-pályázaton részvételre. Itt 15 millió forint felső határig 55 százalékos támogatást kaphattak a sofőrök. Reich Ádám szerint 250 taxis kapott ilyen támogatást e-autó vásárlására és nagy részük főtaxis munkatárs. Az elmúlt évben egyébként egy olyan sofőr sem távozott a partnereik közül, aki elektromos autóval jár, így 2021-re már 50 teljesen elektromos és 200 hibrid autó tartozik a flottájukhoz. Az előbbi pár éven belül több mint 100 darabosra nő a cég tervei szerint.
A vállalat a járvány alatt kifejlesztett egy digitális elszámolóközpontot, amellyel a korábbi sorban állás, várakozás és készpénzes befizetés helyett a sofőrök elszámolása automatikus és hetente jutnak járandóságaikhoz.
Reich Ádám szerint
2021 második felére a belföldi utasforgalom visszatérhet a rendes kerékvágásba, de a turisták visszatéréséhez több idő kell.
Ettől függetlenül a vállalat nagy sikerként értékeli, hogy decemberben újabb öt évre elnyerték a Budapest Airport Zrt. személyszállítási tenderét, amely jól kalkulálható bevételt jelent majd a jövőben.
A Bolt megúszta a komoly lemorzsolódást
A Bolt (korábban Taxify) sofőrjeinek csak 15 százaléka távozott az elmúlt egy évben - közölte Láng László country manager, hozzátéve, hogy ezzel párhuzamosan sokan jelezték, hogy csatlakoznának a céghez személyszállító partnerként.
A vállalat, főként a kijárási korlátozások miatt, 40 százalékos fuvarcsökkenést regisztrált, azonban tapasztalataik szerint sokan veszik igénybe rövidebb utakra is a taxikat, ha ki kell mozdulniuk otthonról. Az év elején lassú forgalomnövekedést érzékeltek, ami összhangban van a korábbi évek szezonális trendjeivel.
A Bolt alternatív pénzkereseti lehetőségként tavaly áprilisban elindította étel házhozszállító szolgáltatását, amelyhez több sofőrük is csatlakozott, mára már külön futárbázissal dolgoznak.
A járvány alatt a Bolt taxisai a rugalmas jutalékrendszer helyett fixre váltottak - így csökkentve kiadásaikat -, illetve tavaly a csatlakozási díjat is részletekben kellett csak teljesíteniük.
Visszavonultak az egyéni vállalkozók
Az Opten adatai szerint 2020 áprilisában egy 4 éve tartó trend tört meg: 2016 óta ugyanis dinamikusan emelkedett a taxis egyéni vállalkozók száma, de áprilisban, egyetlen hónap alatt 4 százalékuk vonult ki végleg a piacról. A szektorban januárban 730 társas vállalkozás működött mintegy 1400 bejelentett alkalmazottal. A céginformációs szolgáltató szerint a büntetett előéletű sofőrök kizárásával a piac tisztult az elmúlt időszakban.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721996150.jpg/240/?v=2024012201)
Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)