A monetáris tanács mai ülésén az alapkamatot 0,60 százalékon, az egynapos betéti kamatot -0,05 százalékon, míg az egynapos és az egyhetes fedezett hiteleszközök kamatát 1,85 százalékon változatlanul tartotta – közölte a monetáris tanács rendes április kamatdöntését követően.
Ez meg is felelt a várakozásoknak.
A márciusi ülés óta beérkezett új makrogazdasági adatok nem rajzolták át a kilátásokról alkotott képet, a forint árfolyama gyakorlatilag ugyanott áll, mint az egy hónappal korábbi ülés idején, miközben az állampapír piacon megállt a hozamok gyors emelkedése – írta a döntést megelőzően Trippon Mariann, a CIB Bank vezető közgazdásza.
.
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A Tescónak van egy jó ötlete az árrésstoppal kapcsolatban
Egy bank fél ügyfélköre költségmentesen bankolt 2025-ben
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet