A főpolgármester szerint korábban kellett volna elkezdeni a gyűjtést, de 1,5 éve még fel sem merült azokban a politikusokban, hogy népszavazást kezdeményezzenek, akik most támogatják az akciót - mondta pénteken Budapesten a főpolgármester.
Ha összejön a kellő számú aláírás, Tarlós még akkor is elgondolkodna a pályázat visszavonásán, nem feltétlenül várná meg magának a szavazásnak az eredményét.
Kapcsolódó
Tarlósnak nem tetszenek az olyan előrejelzések, amelyek arról szólnak, hogy a főváros húzza majd az időt a szavazás kiírásának késleltetése érdekében. Azt megígérte, hogy nem fogja lassítani a folyamatot. Nincs szándékában kivárni a végső határidőket, a végső szót ugyanakkor a választási bizottság mondja ki.
Elzárkózom attól, hogy a népakaratot kijátsszuk - fogalmazott Tarlós István.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot