"Vannak bizonyos lobbitevékenységek az újpalotai villamossal kapcsolatban, de ne üljenek fel ezeknek" - mutatta meg a helyes irányt az újságíróknak Tarlós István főpolgármester szokásos pénteki sajtótájékoztatóján. Mint kiderült, "bizonyos körök" azt szeretnék, hogy a 2019-re elkészülő újpalotai villamos az Astoriáig fusson be, de ezt Tarlós, mint kijelentette, nem fogja engedi. Még akkor sem, ha az engedélyezési tervek most így készülnek, a kiviteli tervek már nem fognak, tette hozzá - Írja az Index.
A 3-as metróról a főpolgármester elmondta, hogy az alagútja sehol nem süllyed. Egy helyen tapasztalható néhány milliméteres süllyedés, a Kőér utcai felszíni szakaszon, egy felázás miatt.
Tarlós kijelentette: megvizsgálták a HÉV-ek felújítási lehetőségeit, eszerint ezek az öreg, német szerelvények további 20 évre felújíthatók 60 milliárd forintért. A felújítás a BKV saját műhelyében megoldható lenne.
Elhangoztak konkrét határidők a jelenleg is tartó, dugókat okozó felújításokról, jegyezzük meg őket:
Széll Kálmán tér: 2016. május 10.
Fonódó villamos: 2015. december 23., Clark Ádám téri villamosalagút: 2016. március 16. (a villamos a Batthyány tértől az alagútig megy, ott át kell gyalogolni majd a gyalogos-aluljárón, és a túloldalt felszállni megint a villamosra Lágymányos felé.)
Budaörsi út: 2015. november 24.
M1-M7 csomópont: 2016. április
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Egy bank fél ügyfélköre költségmentesen bankolt 2025-ben
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A Tescónak van egy jó ötlete az árrésstoppal kapcsolatban
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat