A közlemény szerint a tanyák infrastrukturális fejlesztését célzó, mintegy 8 milliárd forint keretösszegű vidékfejlesztési pályázaton született döntés értelmében első körben 65 kérelem részesülhet összesen közel félmilliárd forint támogatásban. A tanyás térségben élő természetes személyek 95 százalékos támogatási intenzitás mellett maximum 6,2 millió forintot, a vidéki önkormányzatok pedig legfeljebb 50 millió forintot fordíthatnak a tanyák villamos energia és vízellátási rendszerének fejlesztésére, valamint a szennyvízkezelés modernizálására.
A kormány kiemelt feladatának tekinti az olyan kisléptékű infrastruktúra fejlesztések támogatását, amelyek a helyi gazdaság fejlesztése mellett az energiahatékonyság növeléséhez, valamint a tanyás térségekben élők életminőségének javításához is hozzájárulnak. Arról is beszámoltak, hogy a pályázat a most meghozott döntésekkel még nem zárult le, így a nyertes kérelmek száma és a támogatási összeg a közeljövőben tovább emelkedik.
Kapcsolódó
Felhívás jelenleg is nyitott, a támogatási kérelmek a rendelkezésre álló forrás függvényében 2019. április 4-ig benyújthatók. A pályázati kiírás továbbra is elérhető ezen az oldalon - olvasható a minisztérium közleményében.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Leállt az M3-as metró
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Olmot mutattak ki a népszerű bolt egyik üvegpoharában
Komolyan aggódnak a lengyelek az Epstein-akták miatt, nyomozást indítanak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot