Magyarország hat nappal ezelőtt, jóval az e hétvégi határidő lejárta előtt válaszolt a bizottság kérdéseire - idézett egy, a nap folyamán nyilatkozó diplomáciai forrást az MTI. Pia Ahrenkilde Hansen, a bizottság szóvivője is ezt megerősítő nyilatkozatot tett, azt mondta, a múlt hét végén kapták kézhez a magyar választ. Annak tartalmával kapcsolatban viszont a szóvivő egyelőre nem tudott nyilatkozni. Mint mondta: a bizottság egyelőre tanulmányozza, elemzi a magyar kormány válaszait, és ha ezzel végeztek, tudatni fogják, mire jutottak.
Brüsszel május elején három ügyben küldött "adminisztratív" levelet Magyarországra, amelyben a módosított alaptörvény egyes rendelkezéseivel kapcsolatos kérdéseit fogalmazta meg. A bizottság az Országos Bírósági Hivatal elnöke ügyáthelyezési jogkörével, az Európai Bíróság esetlegesen elmarasztaló ítéleteiből fakadóan kivethető különadóval és a politikai hirdetéseknek az európai parlamenti választások kampányában való közzétételének korlátozásával kapcsolatban volt kíváncsi a magyar kormány álláspontjára.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin