A tervezetek március 14-e óta elektronikusan elérhetőek az ügyfélkapun keresztül.
Bárki bármikor regisztrálhat az ügyfélkapura, így akár még május 20-án, az adóbevallások leadásának határidején is megnézhetik az elkészített tervezetet.
A szóvivő szerint 3,8 millió ember rendelkezik ügyfélkapu regisztrációval Magyarországon, vagyis kevesebb, mint amennyinek a NAV elkészítette az adóbevallás-tervezetét.
Az egyéni vállalkozóknak, az őstermelőknek és az áfa fizetésére kötelezetteknek maguknak kell beadniuk a bevallásukat. Ezt a legegyszerűbben úgy tehetik meg, hogy a NAV által elkészített tervezetet megnézik és kiegészítik a szükséges adatokkal - mondta Kis Péter András.
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A számok nem hazudnak: így vásároltak a magyarok az ünnepek előtt
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat