A volt jogi előadó, Sziebert György az első fokon kiszabott öt év szabadságvesztés helyett hét évet kapott, az egykori jogi igazgató, Rényi-Vámos Krisztina pedig két év felfüggesztett helyett öt év letöltendőt. Az ügyben megvádolt ügyvédeket felmentette az ítélőtábla - írja az MTI.
A repülőtéri vesztegetés vádpontjának lényege az volt, hogy a BA két jogásza 2008-ban jogtalan előnyt kért azoktól az ügyvédi irodáktól, amelyekkel megbízási szerződést kötött a cég, azaz a megbízás elnyeréséhez a megbízási díjból vissza kellett osztaniuk a szerződő partnereknek. Emellett más korrupciós cselekmények is szerepeltek a vádiratban.
Kapcsolódó
Az összesen 13 vádlottas ügy - három másodfokon felmentett ügyvédet leszámítva - a tábla másodfokú ítéletével szerdán jogerősen lezárult.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Komolyan aggódnak a lengyelek az Epstein-akták miatt, nyomozást indítanak