A több mint három kilométer hosszú 1-es, régebbi kifutópálya vecsési végénél található földet érési zónában, mintegy 900 méter hosszúságú szakaszon szükségessé vált a teherbíró burkolatot alkotó betontáblák teljes cseréje - írja az MTI.
A korábbi években az üzemeltető kizárólag a pálya felületén keletkezett hibákat javította ki, most azonban a burkolat alapozásának megújítása is szükségessé vált azért, hogy a következő évtizedekben is fenntartható legyen a repülés legmagasabb szintű biztonsága. (Nemrég kezdődött a 2B terminál új utasmólójának építése is.)
A felújítás ma kezdődik és várhatóan június közepéig tart, ezen időszakban a teljes légiforgalmat a 2-es kifutópálya szolgálja ki. Ennek következtében ideiglenesen megnő a légiforgalom Budapest azon területei felett, amelyek a 2-es pálya tengelyén találhatók: dél-keleties szélirány mellett érintettek Budapest IV., XIV., XV., XVII. kerületének egyes részei.
A pálya rekonstrukciója része a Budapest Airport 2020-ig terjedő fejlesztési programjának, amelynek keretében 2020-ig 5 milliárd eurót fordít az üzemeltető különböző repülőtéri fejlesztésekre: ebből a pénzből épül az új utasmóló és új utasfelvételi pultok a 2B terminálon, bővül a repülőtéri szálloda, valamint a parkolók.
Az elmúlt évben a légikikötő rekordmennyiségű, 11,4 millió utast kezelt, 11,1 százalékkal többet, mint 2015-ben.
Legolvasottabb
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot