Az összesen 900 millió forintos program fele-fele arányban állami, illetve önkormányzati forrásból valósul meg. A szakmai segítséget és iránymutatást a március végén megalakult Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetsége (SZEOSZ) biztosította - mondta.
A futópályák rekortán borításúak, egyenként legalább egy kilométer hosszúak lesznek, és további feltétel volt az is, hogy főutakat nem keresztezhetnek.
"Ezekkel a futópályákkal kapcsolatban az a célunk, hogy minél többen tudjanak rendszeresen, kulturált körülmények között, biztonságosan futni" - mondta a kormánybiztos, aki a jövő évi költségvetés terhére szeretné újabb három pályával bővíteni a programot.
Amennyiben minden a tervek szerint alakul, Budapesten két pálya is épülhet, az egyik a
- kőbányai Sportligetben,
- a másik Békásmegyeren.
Ezen kívül
- Baja,
- Esztergom,
- Fót,
- Gödöllő,
- Hajdúböszörmény,
- Kecskemét,
- Pápa,
- Szeged,
- Székesfehérvár
- és Szolnok
lakosai is futhatnak majd az új futópályákon, méghozzá díjmentesen.
Legolvasottabb
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Új, digitális aranybányát találtak a hackerek: magyarok adatai is veszélyben vannak