A genfi székhelyű vádhatóság 2018 augusztusában indított eljárást, miután újságcikkek jelentek meg arról, hogy az egykori uralkodó 100 millió dolláros (32,5 milliárd forint) jutalékot kaphatott Szaúd-Arábiából, amiért egy spanyol konzorcium nyerte el a Medinát és Mekkát összekötő, nagysebességű vasútvonal építésének lehetőségét.
A nyomozás során megállapították, hogy az összeget 2008 augusztusában átutalták a Mirabaud & Cie nevű svájci bankba a volt királyhoz köthető Lucum alapítvány számlájára, viszont nem sikerült bizonyítani, hogy a pénz valóban jutalék és így illegális jövedelem lett volna.
Az ügyészség közleményében hangsúlyozta, hogy az eltitkolás szándékát viszont nyilvánvalóvá tette, hogy közvetítő cégeken és alapítványon keresztül érkezett a pénz a számlára, továbbá az átutalások dokumentációja is hiányos volt.
A vádhatóság 47 ezer euró (17,2 millió forint) pénzbírság és 143 ezer euró (52,5 millió forint) eljárási költség megfizetésére kötelezte a Mirabaud bankot, mivel elmulasztotta adatszolgáltatási kötelezettségét a svájci pénzmosási elleni hivatal (MROS) felé Corrina Larsen számlájáról, aki I. János Károly feltételezett barátnője volt, és több részletben kilenc millió dollárt (2,9 milliárd forint) kapott Kuvaitból és Bahreinből.
Ráadásul 2012-ben, amikor a Lucum alapítvány megszüntette a svájci bankszámláját, 65 millió eurót (21,1 milliárd forint) Corrina Larsen egyik cégének bahamai bankszámlájára utaltak át.
Az asszony nemrég zaklatási keresetet nyújtott be I. János Károly ellen a londoni bíróságon, azt állítva, hogy a volt király a spanyol titkosszolgálatot (CNI) is felhasználva kémkedett utána, zaklatta és megfenyegette őt.
A 83 éves egykori államfő után a spanyol legfelsőbb bíróság ügyészi hivatala is nyomoz három ügyben: a szaúdi vasútépítésből származó jutalék, ismeretlen eredetű bankkártyák használata, valamint eltitkolt külföldi vagyon.
I. János Károly 2014 júniusában adta át a trónt fiának, VI. Fülöpnek, majd öt évvel később teljesen visszavonult a közéleti szerepléstől. Tavaly augusztusban, az ügyészségi eljárás megindításakor elhagyta Spanyolországot, azóta az Egyesült Arab Emírségekben él.
Legolvasottabb
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Végre léptek: nem lehet tovább lehúzni az időseket
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin