Az eva szerinti adózást többek között egyéni vállalkozók, egyéni cégek, betéti társaságok, korlátolt felelősségű társaságok, ügyvédi irodák és közkereseti társaságok választhatják. Azoknak, akik idén az eva szerint adóznak, és ezen jövőre sem kívánnak változtatni, nem kell újra bejelentkezniük - írja az MTI.
Az egyéni vállalkozók a 17T103, a társas vállalkozások pedig a 17T203 számú adatbejelentő lapon jelentkezhetnek be az eva törvény hatálya alá. Az adatlapokat december 1-jétől lehet letölteni a NAV honlapjáról, és ügyfélkapun keresztül elektronikusan, postai úton, illetve az ügyfélszolgálatokon személyesen is be lehet nyújtani. (Nyugdíjasokkal mentenék a menthetőt.)
Ugyancsak december 20-ig, szintén a 17T103, illetve a 17T203 számú adatbejelentő lapon lehet kijelentkezni a törvény hatálya alól. Azoknak kötelező kijelentkezni, akik december 20-án nem felelnek meg az eva feltételeinek, például ha ebben az időpontban adótartozásuk lesz.
Az egyéni vállalkozók a 2018-as első járulékbevallásban nyilatkozhatnak arról is, hogy a járulékokat magasabb összegű társadalombiztosítási ellátáshoz, a minimálbér másfélszerese feletti járulékalap után fizetik meg.
A NAV a bejelentkezés elfogadásáról vagy elutasításáról, illetve a kijelentkezésről értesíti az adózókat.
Az érdeklődők a NAV honlapján részletes információkat találnak.
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val