Az elemzők közül 18-an az év végéig tartó kilátásokról is beszéltek. Itt is egyhangúság alakult ki, mindenki szerint 2,1 százalékos lesz a kamat 2014 végén is.
A 18 elemző válasza alapján számolt medián szerint 2015 végére azonban már 2,5 százalék lehet a magyar alapkamat.
A Reuters véleménye szerint az augusztusban mért 0,2 százalékos éves infláció mellett az MNB megengedheti magának, hogy most ilyen alacsony legyen az alapkamata, különösen úgy, hogy az Európai Központi Bank egyre jobban lazít monetáris politikáján.
A hírügynökség szerint a legjobban a forint árfolyamának gyengülése változtathat a kamatkilátásokon. A Reuters itt azonban Balog Ádám MNB alelnök szavait idézte, miszerint a bank csak akkor folyamodna kamatemeléshez a forint gyengülésének megállításához, ha már minden más eszközzel kudarcot vallottak.
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
A Tescónak van egy jó ötlete az árrésstoppal kapcsolatban
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba