Kiss György - aki a Magyar Állattenyésztők Szövetségének társelnöke is - a lap csütörtöki számában kifejtette az MTI szerint: Magyarországon mindeddig sikerült megakadályozni a fertőzés átterjedését a házisertésekre, miközben világszerte több száz millió sertést kellett levágni. A világpiac legnagyobb szereplője Kína, ahol a becslések szerint a teljes sertésállomány akár 15-20 százalékkal is csökkenhet.
Magyarországra nézve ez egyrészt azt eredményezi, hogy a dán, a német, a spanyol termékek behozatala csökken, mivel ezekből az országokból nőhet a kínai piacra az export. Ugyanakkor a hazai sertéstartóknak is kedvező lehet, ha megnyílnak a kivitel előtt a távol-keleti, a kínai, a japán és a dél-koreai piacok. A szakember szerint a fogyasztói árakban - szintén a világpiaci folyamatok miatt - a következő időszakban enyhe, majd a későbbiekben akár robbanásszerű áremelkedés is végbemehet.
Kapcsolódó
Bár az exportlehetőségek szélesedése optimizmusra ad okot, óvatosságra intő tényező, hogy a betegség elleni védekezés rendkívül költséges, jelentős terhet ró az állattartókra - jegyezte meg.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Súlyos ideológiai válság a református világban: kilépés szélén a magyarok
Karácsony: már a látszatra sem ad a kormány, direktben nekiront a jog uralmának
Leállt az M3-as metró
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?