Október 28-án a Nógrád megyei Pásztó-Mátrakeresztes település külterületén két, elhullottan talált vaddisznóból vett mintában afrikai sertéspestis betegséget állapított meg a Nébih laboratóriuma. Az elhullott állatok tetemére a korábban már állategészségügyi korlátozások alá vont, úgynevezett fertőzött területen találták a szakemberek. A járványügyi nyomozás jelenlegi adatai alapján megállapítható, hogy a fertőzés a korábbi Heves megyei esetekhez kapcsolódik és a vírus mozgása egyértelműen a vaddisznó populáción belüli terjedésének következménye - írta a Nébih.
A Nébih hangsúlyozza, hogy az ASP az emberre nem veszélyes. Jelentőségét az a gazdasági kártétel adja, ami egyrészt a megbetegedett állományok leöléséből, másrészt a kereskedelmi korlátozásokból adódik.
A betegség nem csak természetes úton, hanem illegális sertésszállítással, ragályfogó tárgyakkal és fertőzött húst tartalmazó élelmiszerekkel is gyorsan tovább terjedhet. A Nébih felhívja minden állattartó figyelmét a jogkövető, felelős magatartásra a járvány házi sertésekre történő továbbterjedésének meggátlása érdekben. Tilos a sertéseket állati eredetű anyagot tartalmazó élelmiszerhulladékkal (moslékkal) takarmányozni. Ha valaki sertésállományában hirtelen lázas megbetegedést, elhullást, vérzéses tüneteket észlel, 24 órán belül értesítse az állategészségügyi szolgálatot - figyelmeztet a hatóság.
A vírus sertéshúsban és az abból készült nyers vagy félkész termékekben több hétig, a fagyasztott húsokban évekig fertőzőképes marad. Ezért a kirándulók részéről fontos, hogy a kijelölt szemétgyűjtőkön kívül még véletlenül se hagyjanak, dobjanak el élelmiszert, vagy élelmiszer maradékot a kiránduló helyeken - írta a Nébih.
A kép illusztráció, forrás: Shutterstock.
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Digitális fegyvert kaptak a magyar vállalkozások: máris itt a következő szint, amely komoly pénzeket mozgathat meg
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások