A Magyar Idők úgy értesült, hogy a vasárnapi pihenőnapot üdvözlő áruházi alkalmazottak nevében ma nyílt levélben fordul két ágazati szakszervezet a munkáltató cégekhez, tehát nem a kormányhoz. Nyilatkozatot fognak kérni a láncoktól azzal kapcsolatban, miként tervezik a jövőt a hatnaposra szűkült munkahét és az azzal kapcsolatos jövedelmek tekintetében.
A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete összefogást kezdeményezett a Kereskedelmi Alkalmazottak Szervezetével. A mintegy félmillió érintett dolgozó igénye mindként szervezetnél az (ez valószínűleg azt jelenti, hogy mindkét szervezet szerint - a szerk.), hogy maradjon a kötelező pihenőnap.
A nyílt levél csak a külföldi tulajdonú áruház- és diszkontláncokat szólítja meg, a hazaiakat nem. Azt tudakolják, mit a terveik a vasárnapi újranyitással kapcsolatban, amelyről a kormány és a parlament dönthet.
Átbeszélik, részletesen
Ennek teljesítéséhez ugyanis a szakszervezetek szerint legalább 20 százalékkal kellene felzárkóztatni a béreket a más területeken dolgozó fizikai dolgozókéhoz képest. A nemzetgazdasági minisztérium adatai szerint egy áruházi betanított munkás - például árufeltöltő - bruttó bére nem egészen 130 ezer forint, míg az autóiparban egy betanított munkás 150 ezret kap.
A Magyar Idők úgy tudja, hogy több kereskedelmi nagyvállalatnak a jelenlegi helyzetében nem biztos, hogy megérné az újranyitás. A lap emellett idézi azokat a statisztikai adatokat, amelyekből kiderül, hogy a forgalmat nem az áruházak nyitvatartási rendje, hanem a növekvő lakossági jövedelmek határozták meg az elmúlt időszakban.
A kormány hétfőn tekinti át a kereskedelem változását az elmúlt egy évben, azaz, ahogy a lap fogalmaz, részletesen átbeszéli a nyitvatartási szabályok változását rögzítő törvény hatásait.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Leállt az M3-as metró
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ