Az 1993-as mélypont után mérséklődött a halálozások száma Magyarországon, de 2015-ben megtört a kedvező folyamat - idézte a KSH adatait a Magyar Nemzet. Ennek hátterében az influenzajárvány és a nyári hőhullám állhat.
A fekete évben a nők körében nőtt a halálozások száma, amit részben az magyaráz, hogy az idősek között több a nő, részben a nemek megváltozott szerepel állhat a jelenség mögött. Ezt megelőzően is volt olyan év, amikor több nő halt meg, mint férfi, ami arra utal, hogy javul a férfihalandóság.
Az okok vizsgálatából kiderül, hogy majdnem minden második haláleset mögött keringési rendellenesség áll, illetve minden negyedik eset oka daganatos megbetegedés. A régión belül románoknál hosszabb életre számíthatnak a magyarok, viszont a csehek és az osztrákok tovább élnek.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Összeomlás szélén Kijev, vészforgatókönyvre állt át az ukrán főváros
Leállt az M3-as metró
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta