Az RRI munkatársai szeptember 2-án "bűnügyi portyaszolgálatot láttak el" a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren és egy Valenciába tartó gép felszálló utasai között elvegyülve, majd később átbújva az első ajtóhoz vezető lépcső alatt bekukkantottak a raktérbe - írja a Police.hu.
Ott több csomag volt felhalmozva, egy rakodómunkás pedig az egyik bőröndben kutatott.
Az RRI munkatársai a repülőgép utasterébe vitték a felnyitott táskát, amelynek tulajdonosa úgy nyilatkozott, hogy abból nem hiányzik semmi. A bőrönd tartalma egyébként mintegy 70 ezer forintot ért.
Az RRI a repülőtéren folyamatosan tart vagyonvédelmi akciókat. A rendőrség azt tanácsolja a légi közlekedést választó utasoknak, hogy műszaki cikkeket, készpénzt, ékszereket ne hagyjanak a feladott poggyászukban. Az értéktárgyaikat akár az utolsó pillanatban is vegyék ki a csomagjukból, ha kiderül, hogy azt a repülőgép rakterében fogják elhelyezni.
A rendőrség komolyabban veszi a csomaglopásokat, amióta februárban botrány robbant ki az ügyben.
A kép forrása: Pixabay.
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Olmot mutattak ki a népszerű bolt egyik üvegpoharában
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot