Szombaton a rendőrök 43 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, egy balesete halállal, 13 súlyos, 29 könnyű pedig sérüléssel végződött - olvasható a police.hu-n
A szolgálatot ellátó állomány 165 személyt fogott el, közülük 26 főt érvényben lévő körözés alapján, 114 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 155 személyt állítottak elő, köztük 77 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja további 11 személyt pedig ittas vezetés miatt.
Kapcsolódó
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Súlyos ideológiai válság a református világban: kilépés szélén a magyarok
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Leállt az M3-as metró
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget