Az Európai Központi Bank (ECB) igen kevés, mindössze 124 millió euróért vásárolt államkötvényeket az elmúlt héten másodlagos értékpapír-piaci intervenciós programjának (SMP) keretében - jelentette be a bank hétfőn. Az összeg ugyanakkor egy hete még ennél is kisebb, 63 millió euró volt. A frankfurti intézmény így már összesen 219 milliárd euró értékben vásárolt állampapírt SMP-programjának 2010 májusi elindítása óta.
A bank minden hétfőn az előző héten lezárt tranzakciókról közöl adatokat. Az ECB arra vonatkozóan nem közöl információt, hogy mely államok kötvényeit vásárolja. Kereskedők azonban úgy tudják, hogy a bank portugál állampapírokat vásárolt a múlt héten, hogy csökkentse a jelentős adóssággal küszködő ország állampapír hozamait. Egy hete hétfőn az irányadó tízéves portugál szuverén kötvény hozama egy százalékpontot meghaladó emelkedéssel 16 százalék fölé - Portugália eurócsatlakozása óta nem mért magasságba - ugrott a londoni kereskedésben.
A Capital Economics egyik londoni elemzője akkor azt mondta, hogy jóllehet a Portugáliának nyújtott előző segélycsomagnak 2012 végéig teljes mértékben fedeznie kellene a portugál finanszírozási igényeket, ilyen kötvényhozamok mellett azonban az ország jó eséllyel újabb külső segítségre szorulhat jóval az év vége előtt.
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Kinyíltak a családi trezorok: meglepő, mi történt az ékszerekkel és a tört arannyal
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják