Lesöpörték a civilek érveit, zöld utat adott az egykori balatonaligai pártüdülő beépítésére a hatóság, ezzel az utolsó komoly akadály is elhárult az óriási, 46 hektárt érintő beruházás elől. A helyiek attól tartanak, újra „zárt világ” épül a kiváltságosok számára - írja a Népszava.
Elveszik a tópartot a balatonaligaiaktól, ugyanúgy, mint a Rákosi-rendszerben tették, csak most visszafordíthatatlanul, hiszen nem az állam teszi, hanem magántulajdonba kerül - mondta Bukovszki András, az Aligai Fürdőegyesület (AFE) elnökhelyettese, miután a Somogy Megyei Kormányhivatal megadta a környezetvédelmi engedélyt a Pro-Mot Hungária Kft. és a Hellnarik Hospitality Kft. balatonaligai nagyberuházásához, az Aligaliget projekthez, mely magán luxusüdülővé alakítja a hajdani pártüdülőt, a Club Aligát.
Kapcsolódó
Ezzel a helyiek és a Balaton-partot és a tavat féltő civil szervezetek utolsó reménye is szertefoszlott. Abban bíztak ugyanis, hogy a kormányhivatal által tavaly ősszel elrendelt környezetvédelmi hatásvizsgálat meggátolhatja a gigaberuházást, amelyet az állam kiemelt gazdasági fontosságú projektté nyilvánított, megkönnyítve ezzel egyrészt az adminisztrációt, másfelől felülírva minden helyi korlátozó rendeletet.
Azt már évek óta tudni lehetett, hogy a hajdani, zárt pártüdülő, a helyiek előtt a rendszerváltással megnyitott Club Aliga területén komoly fejlesztések várhatók. A Balaton talán legértékesebb ingatlanának tulajdonosa a Pro-Mot Kft., amelyet március közepén megvásárolt a Balázs Attila vezette Bayer Property. Balázs cége az elmúlt években megannyi állami megrendelésnél, például a Puskás Aréna, az MTK-stadion vagy a Ludovika campus építésénél dolgozott alvállalkozóként, s különböző beruházásaihoz cirka 15 milliárd forint állami támogatást kapott. Balázs már korábban megvetette a lábát a Balatonnál, cégei Balatonlellén 50, Balatonbogláron 47 lakásos luxustársasházat építenek.
A Pro-Mot tulajdonosa, a Bayer Property a napilap megkeresésésére későbbre ígért választ terveikkel kapcsolatban.
Legolvasottabb
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Árpád fejedelem útja: 88 km/h-s gyorshajtót is rögzítettek a traffiboxok
Újra támad az Ipoly: két határút is eltűnt a víz alatt Nógrádban
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik