A MEKH közzétette a 2020-as év előzetes energiastatisztikai adatait tartalmazó jelentését. E szerint Magyarország primer belföldi energiafelhasználása során a források jelentős részét a kőolaj- és kőolajszármazékok, valamint a földgázbehozatal biztosította. A két energiahordozó nettó importja együtt 551 petajoule-t (PJ) tett ki.
A jelentés legérdekesebb része az áramtermelésről szól: 2020-ban a megújuló energiaforrásokból termelt bruttó villamos energia mennyisége 17,7 százalékkal, a megújuló energiaforrásokból termelt hő mennyisége pedig 3,7 százalékkal nőtt 2019-hez képest. A megújuló energiaforrásokból előállított villamos energia részaránya a bruttó végső villamosenergia-fogyasztáson belül 11,9 százalékra emelkedett .
Kapcsolódó
A bruttó villamosenergia-termelés mennyisége tavaly egészen pontosan 34 924 GWh volt. Ez 2,3 százalékkal haladta meg az előző évi mennyiséget. A termelő oldalon a legnagyobb növekedést az előző évhez képest a napelemek produkálták: az általuk termelt villamos energia nagymértékben, összesen 63,7 százalékkal haladta meg a 2019-es mennyiséget. 2020 végén a hálózatra csatlakoztatott napelemek teljesítménye több mint 2000 MW-ot tett ki, vagyis meghaladta a Paksi Atomerőmű beépített teljesítményét - írja az energiahivatal.
Ami a termelést illeti: az elsődleges fosszilis energiahordozók termelése a megelőző évhez képest 6,1 százalékkal, az éghető megújulók és hulladékok 4,2 százalékkal, a nukleáris százalékkal, a szél 10,1 százalékkal csökkent. Ezzel szemben az “egyéb nem éghető megújulók” növekedése 53,1 százalékkal, a víz pedig 11,4 százalékkal nőtt.
A MEKH jelentése szerint Magyarország továbbra is viszonylag magas importkitettséggel rendelkező ország, ugyanakkor az importfüggőség mértéke az összes energiahordozóra vonatkozóan 2020-ban 13 százalékponttal, 56,3 százalékra csökkent. A földgáz esetében a 2019-es évben ellátásbiztonsági okokból jelentős készletfeltöltés történt, ezért a 2019-re számított importfüggőség különösen magas volt. 2020-ban a földgáz importfüggőség ugyanakkor jelentősen, 39,5 százalékponttal csökkent.
A 2020. évi primer belföldi felhasználás az előzetes adatok alapján 1099 PJ volt, és a megelőző évhez képest 1,5 százalékkal csökkent. A pandémia hatására 2020-ban az előzetes adatok szerint jelentősen, az előző évhez képest 63,5 százalékkal kevesebb volt a nemzetközi légi közlekedésben felhasznált kerozin mennyisége. Szintén csökkent a főbb közúti üzemanyagok belföldi forgalma: a motorbenziné 10,2 százalékkal, a közlekedési célú gázolajé 6,7 százalékkal csökkent 2019-hez képest.
Legolvasottabb
![Putyin vérszemet kapott és nem áll le, átrajzolja Ukrajna határait](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721815394.jpg/240/?v=2024012201)
Putyin vérszemet kapott és nem áll le, átrajzolja Ukrajna határait
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Komoly jogszabályt hagyhatott figyelmen kívül Lázár János minisztériuma](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200902/orig/image12336788141c8f4947_cropped_16-9_at_1454424095.jpg/240/?v=2024012201)
Komoly jogszabályt hagyhatott figyelmen kívül Lázár János minisztériuma
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Nagy áttörés történhetett a cukorbetegség gyógyításában, bámulatos eredményt értek el](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721657035.jpg/240/?v=2024012201)
Nagy áttörés történhetett a cukorbetegség gyógyításában, bámulatos eredményt értek el
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57471/574719/57471957_4250785_21fd369c47e47c86a6f4049917174790_wm.png)