Európában két úton járnak az országok: a vízválasztó az atomenergia alkalmazása és a megújuló stratégiák között húzódik. A magyar energiastratégia az atom-szén-zöld mix mellett tette le a voksát 2011-ben. Ez azonban most némi módosításra szorulhat.
Ennek megfelelően a konferencián szó lesz arról, hogy mi mozgatja a nemzetközi energiapolitikát, de Felsmann Balázs, a Magyar Energiakereskedők Szövetségének elnöke azt is elmondja majd, hogy mit gondolnak a piaci szereplők a magyarországi energetikai helyzetről.
A paksi bővítés természetesen megkerülhetetlen téma, így a beruházás aktuális állásáról Aszódi Attila, a Paksi Atomerőmű kapacitásának fenntartásáért felelős államtitkár fog beszámolni.

Nincs magyar energiapolitika megújulók nélkül, ennek megfelelően a Hungarian Energy Investors Forum 2018 is hosszabban foglalkozunk a témával. Elsőként Fekete Csaba, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. Stratégiai és Szabályozói Kapcsolatok igazgatója számol be a Metár első éves tapasztalatairól, majd egy kerekasztal-beszélgetés során ifj. Chikán Attila, az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. vezérigazgatója, Fekete Csaba, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. Stratégiai és Szabályozói Kapcsolatok igazgatója, Kaderják Péter, a Budapesti Corvinus Egyetem Regionális Energiagazdasági Kutatóközpontjának vezetője és Kiss Ernő, a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség elnöke beszéli meg, hogy megéri-e megújuló energiába fektetni?
Szó lesz még a földgázkészletek aktuális helyzetéről, illetve arról is, hogy miként érdemes a gáztárolókat optimalizálni.
Amennyiben felkeltettük az érdeklődését, úgy regisztráljon!
A fotó forrása: MVM Paks.
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Olmot mutattak ki a népszerű bolt egyik üvegpoharában
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot