Törvényjavaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek három fideszes képviselő vasárnap, amellyel lehetővé tennék, hogy az olimpiai érmes után járó özvegyi járadék teljes összegét megkaphassa a kiskorú gyermeket nevelő özvegy - írja az MTI.
A Bánki Erik, Szabó Tünde és Kocsis Máté képviselők által jegyzett módosító javaslat egyrészt a sportról szóló 2004. évi I. törvény jelenleg hatályos szabálya szerinti 50 százalékos özvegyi járadékot növelné a teljes összegre kiskorú gyermeket nevelő özvegy esetén, másrészt tíz évről öt évre csökkentené az özvegy életjáradéki jogosultságához szükséges együttélés időtartamát.
A törvényjavaslat szerint az olimpiai érmes özvegye az érmes járadéka fele részének megfelelő özvegyi járadékra lenne jogosult, a közös gyermek nagykorúságáig pedig a teljes összegére.
A törvénymódosítás a parlamenti elfogadás után, a kihirdetését követő napon lép hatályba.
A törvénymódosítást vélhetően a csütörtökön elhunyt háromszoros olimpiai bajnok Benedek Tibor családja érdekében nyújtották be a képviselők, így az ő felesége és gyermekei is hozzájuthatnának az olimpiai életjáradék teljes összegéhez.
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
A Tescónak van egy jó ötlete az árrésstoppal kapcsolatban
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba