A szegénység, a hajléktalanság az embert érő egyik legnagyobb csapás, melyet legtöbbször családi, élethelyzeti krízis, testi és/vagy lelki betegség idéz elő és kísér. Megelőzni, segíteni, orvosolni kell, és nem kriminalizálni - olvasható a nyílt levélben.
Arra kérnek mindenkit, hogy büntetés helyett tegyen meg minden tőle telhetőt ezen emberek életkilátásainak, helyzetének javításáért, emberi méltóságának tiszteletben tartásáért. Csak a szociális és egészségügyi ágazat egységes, átgondolt, forrásokat is hozzárendelő együttműködése jelenthet európai, méltó megoldást ebben a kérdésben. El kell érni, hogy a rászoruló emberek valós segítséget kérhessenek és kaphassanak - hangsúlyozzák az orvosok.
Úgy gondolják, hogy a hajléktalanság kriminalizálása nem vezethet érdemi megoldáshoz. Amellett, hogy a törvényben foglaltakat aggályosnak tartják, megjegyezik, hogy a hajléktalanok nagy hányada mentális beteg és/vagy rokkant. Az új törvényi szabályozás ugyan eltünteti a szem elől a hajléktalanokat, ám ezáltal jelentős részük eltűnik a szociális és egészségügyi ellátórendszer szeme elől is, így végül később, rosszabb egészségi állapotban jut orvosi ellátáshoz.
Arra kérik a hatóságokat, hogy a folyamatban lévő és a jövőbeli eljárások során biztosítsák az érintettek számára az őket a hatályos jogszabályok alapján is megillető jogi képviseletet, és rendeljenek ki orvosszakértőt, amennyiben ez szükséges. A kormányzattól pedig azt várják, hogy kezdeményezzen párbeszédet a szakmai szervezetekkel, amennyiben a hajléktalanság problémájának valós és emberi megoldására törekszik.
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Leállt az M3-as metró