Az EU támogatási rendszere, a közös agrárpolitika (KAP) küszöbön álló reformja miatt a kamara különösen fontosnak tartja leendő tagjai mielőbbi tájékoztatását, felkészítését a változásokra. A rendezvényeken a kamara megyei átmeneti elnökei és más meghívott agrárpolitikai vezetők mellett az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) munkatársa is előadást tart a KAP jövőjét érintő kérdésekről.
A résztvevők emellett az átalakuló agrárkamara stratégiai céljairól, tervezett szolgáltatásairól, illetve a kamarai választásokról is tájékoztatást kapnak. A rendezvényeken való részvétel ingyenes, de általában a korlátozott befogadóképesség miatt, előzetes regisztrációhoz kötött.
A januári főrumok helyszínei között szerepel Demjén, Szolnok, Kakasd, Balassagyarmat, Budapest, Székesfehérvár, Nagyigmánd és Szombathely is.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Súlyos ideológiai válság a református világban: kilépés szélén a magyarok
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Leállt az M3-as metró
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Karácsony: már a látszatra sem ad a kormány, direktben nekiront a jog uralmának