A tojófarm ötletéért a környező települések lakosai sem lelkesednek, Hosszúperesztegen aláírásgyűjtésbe kezdtek a helyiek. A beruházás mögött az a Stefan Pohlmann áll, akinek apját, Anton Pohlmannt korábban Németországban és az Egyesült Államokban is eltiltották a nagyüzemi állattartástól.
A beruházás a Duna Tojás Kft. nevéhez fűződik. A Vas Megyei Kormányhivatal a napokban kiadta a környezetvédelmi és az egységes környezethasználati engedélyt is, ugyanakkor a lap kérdésére jelezték: az eljárás még nem zárult le, a határozat nem jogerős, fellebbezésre van lehetőség.
Kapcsolódó
A beruházással kapcsolatban a tojástermelőket összefogó Baromfi Termék Tanács (BTT) azt közölte, hogy abban szinte minden ágazati szakértő egyetért, hogy egy ilyen hirtelen kialakított, nagy létszámú telep a magyar tulajdonú gazdaságok számára hátrányosan rendezné át az ágazati struktúrát. Emellett a létrejövő gazdaság termelési kapacitása versenypiaci kérdéseket is felvet a szakemberek szerint, hiszen komoly piacbefolyásoló erejű vállalat jöhet létre. (Brutálisan drágult néhány alapélelmiszer a boltokban.)
Legolvasottabb
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ez történt januárban a benzinnel: erre nem sokan számítottak
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Veszélyben a TikTok Európában? Nagyon berágott az EU, a gyerekekre hivatkoznak
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön