Tegnapi sajtóértesülések szerint Orbán mindenképpen a monetáris tanács egyik külsős tagját akarta megnevezni alelnöknek, és esélyes volt még Bártfai-Mager Andrea is. Úgy tudjuk, korábban Szász Károly PSZÁF-elnökkel is voltak egyeztetések arról, hogy vállalná-e az alelnöki posztot.
Gerhardt Ferenc - aki Király Júlia lemondását követően lesz a jegybank egyik alelnöke, Balog Ádám mellett - tavaly ősszel úgy nyilatkozott a Bloombergnek, hogy Magyarországon az alapkamat egyensúlyi szintje 4,5−5 százalék között van, ez az az érték, amely ugyanannyira támogatja a növekedést, mint amennyire kordában tartja az inflációt. A közgazdász szerint 25 bázispontos kamatmozgások ésszerűek, erős indok kell ennél nagyobbakhoz.
Az új MNB-alelnök ipar-, majd posztgraduális képzés keretében külgazdasági szakon végzett a közgázon, a hetvenes években az akkor Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumnak hívott agrártárcánál kezdte a pályafutását. 1983-ban kerül a bankvilágba, 1998-ig a Közép-Európai Nemzetközi Bank Zrt. ügyvezető igazgatója volt, majd az ING Bank Zrt. vezérigazgató-helyetteseként, az első Orbán-kormány idején, 1999-2000-ben az állami MFB vezérigazgató-helyettese volt, ahová 2010-ben visszatért. A Magyar Nemzeti Bankban 2005 és 2007 között az informatika, a bankműveletek, az intézményi és közbeszerzések és a műszaki szolgáltatások vezetését ellátó igazgató volt. Egyszer már majdnem alelnök lett: 2007 februárjában járt le ugyanis az akkori alelnök Szapáry György mandátuma és Járai Zsigmond (márciusban távozó) akkori jegybankelnök január 22-én Gerhardt Ferencet jelölte az MNB alelnökének. Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök azonban nem hagyta jóvá Járai jelölését, és később már az új MNB-elnök, Simor András nevezte meg a jegybank alelnökét (így lett Karvalits Ferenc az MNB alelnöke).
Legolvasottabb
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Új, digitális aranybányát találtak a hackerek: magyarok adatai is veszélyben vannak