A lap szombati cikkében azt írta, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) szerint is jogszerűtlenül érvénytelenített több ezer határon túli szavazatot a Kúria, a testület végzése szerint jogorvoslatra nincs lehetőség, így egy parlamenti mandátumot elveszített a Fidesz, de a kétharmad még így is biztos. A lap azt írja, hogy az ellenzéki tagokkal kiegészült Nemzeti Választási Bizottság, majd a Kúria több mint négyezer határon túli szavazatot érvénytelenített arra hivatkozva, hogy azokat saját címzésű és nem előre gyártott borítékban adták postára, vagy mert sérült volt a boríték.
A lap megkereste Havasi Bertalant, a miniszterelnök sajtófőnökét, aki ismertette Orbán Viktor álláspontját: "a Kúria ezzel a döntésével elvett egy mandátumot a választóinktól. A Kúria egyértelműen és súlyosan beavatkozott a választásokba. Az Alkotmánybíróság végzését áttanulmányozva nyilvánvaló: a Kúria intellektuálisan nem nőtt fel a feladatához" - nyilatkozta az MTI tudósítása szerint. (Emiatt omlott össze a valasztas.hu - itt a vizsgálat eredménye.)
"Bírói állam"
A PestiSrácok.hu megkereste Szánthó Miklóst, az Alapjogokért Központ igazgatóját is, aki azt válaszolta, azzal, hogy a Kúria Kovács Tamás vezette tanácsa a levélszavazatok kapcsán egy "új" érvénytelenségi okot kreált, megfosztotta a Fideszt 134. mandátumától. Márpedig - ahogy azt az Alkotmánybíróság is kimondta az ügyben - "az a bírói ítélet, amely figyelmen kívül hagyja a hatályos jogot, önkényes, fogalmilag nem lehet tisztességes, és nem fér össze a jogállamiság alapelvével".
Ezt "bírói államnak" hívják, ahol a választott jogalkotó helyett a felelőtlen bíró alkot jogot. Az esetünkben ráadásul ezt súlyosbítja, hogy a Kúria iratellenes döntése politikailag motivált is volt: a bíróság kifejezetten az iránt érdeklődött ugyanis az eljárás során a választási irodánál, hogy ha érvényesnek tudnák be az érintett határon túli voksokat, a Fidesz-KDNP listája kapna-e pluszmandátumot. Ezzel pedig az Ab szerint is azt a látszat alakult ki, hogy a Kúria döntését attól kívánta függővé tenni, hogy annak eredménye hogyan hat ki konkrétan az egyik jelölőszervezet végleges mandátumszámára - fogalmazott a cikkben Szánthó Miklós.
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Úgy fest, mégis beszáll az Nvidia az OpenAI-ba
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Egy bank fél ügyfélköre költségmentesen bankolt 2025-ben
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat