A térképen a hétfői csapadék előrejelzés látható, illetve egy mediterrán ciklon kibontakozása. Ez a ciklon a jelenlegi számítások szerint célba veszi majd hazánkat, és sokfelé okoz majd esőt, záport, szórványosan zivatart. Az valószínűségi térképen is látszik, hogy jelentős lehűlés nem, de a bőséges csapadék már borítékolhat - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat a Facebookon.
Pénteken egyébként - a honlapjukon megjelent előrejelzés szerint - a Dunántúl nyugati felén kissé felhős, napos idő ígérkezik, míg keletebbre közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, több-kevesebb napsütés viszont ott is lehet. A középső és keleti országrészben fordulhat elő záporeső, nagyobb számban ezen belül is keleten, ahol elszórtan zivatar is kialakulhat. Az északnyugati, északi szél megélénkül, a Dunántúlon helyenként megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között valószínű, délnyugaton lesz a legmelegebb.
Kapcsolódó
Szombaton pedig gomolyfelhős, napos időre számíthatunk, főként a Dunától keletre elszórtan várható zápor, esetleg egy-egy zivatar. Helyenként megélénkül az északnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között várható. A vészhelyzeti előrejelzés szöveges figyelmeztetése szerint pénteken északkeleten és a Tiszántúlon elszórtan fordulhatnak elő zivatarok, melyeket kis méretű jég, intenzív csapadék és szélerősödés (50-65 kilométer/óra) kísérhet.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban